Elballagtak

Kaposvár, 2005. június 15. Elbúcsúzott a 8. a osztály

 Marosi Nikolett vallomása tanáraihoz

Kedves Tanáraink!

Hát eljött ez a pillanat is. Pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor először beléptünk ebbe az épületbe csodálkozva, kicsit megszeppenve, teli kérdésekkel, kíváncsisággal. Piroska néni (Gerbovits Józsefné) rögtön szárnyai alá vett minket, s az első pár év, az alsós évek gondtalanul és játékosan teltek. Emlékszem, hogy én szerettem lejárni a szünetekre, mert amikor elsős kislány voltam, akkor minden olyan nagynak tűnt. Nagynak tűnt a kosárlabdapalánk, a fák. Igazából a nagy gyerekek tetszettek, olyanok voltak, mintha már felnőttek lettek volna. Minél nagyobb lettem, annál jobban rá kellett döbbennem, hogy ez nem így van. Nem ők voltak nagyok, hanem én voltam pici. Még az első hetekben, amikor még nem voltak barátaim, lementem az udvarra, és láttam, hogy Niki ott ül magányosan az egyik padon. Odamentem hozzá és elkezdtünk barátkozni. Kisebb szünetekkel, de még ma is barátom. Emlékszem, több mint két évig a Gábor mellett ült, teljesen össze voltak nőve. Arra is emlékszem, hogy Rolandnak volt egy műsorszáma: focizott és egyszer csak puff, elesett és elkezdett sírni, de úgy mintha borzalmas fájdalmai lennének. Megvárta míg mindenki körbeállja, elkezdi sajnálni. Amikor már megunta, akkor felállt és tovább focizott, mintha mi sem történt volna. Andi kiskorában eléggé szemtelen volt. Ha ő nem akart valamit megcsinálni, akkor szentül meg  volt győződve arról, hogy azt nem is kell neki megcsinálnia. Emiatt több konfliktusa is adódott. Különben akkoriban nem igazán kedveltük egymást. Aztán másodikban egymás mellé ültettek minket, és megkedveltük egymást. Azóta ő a legjobb barátnőm. Első évben Márta néni ( Némethné Szabó Márta) volt a napközis tanítónőnk, de a következő évben már Gabi néni ( Kovács Gabriella) lett, mert Márta néni állapotos lett. Ami igazán jól mutatja az idő múlását, az az, hogy jövőre a kislánya elsős lesz. Pont hét év telt el azóta. Gabi néninél a napköziben többször is összeálltunk páran lányok és elkezdtük énekelni angol dalokat. Főleg a Titanic főcímdalát. Persze egy szót sem tudtunk angolul, ám minket ez nem zavart. Nem úgy, mint a fiúkat, akik alig bírták elviselni a kornyikálást. Gabi néni meg erősen küzdött az ellen, hogy felnevessen. De ő sem volt sokáig velünk, ugyanis osztályfőnök lett a következő tanévben. Erika néni (Hermann-né Sipos Erika) harmadikban sokat barkácsolt velünk. Szinte minden nap csináltunk valami érdekes díszt, vagy ajándékot. De a következő évben ő is osztályfőnök lett. Majd negyedikben Nelli néni (Dombosi Kornélia) lett a napközis tanárunk. Már akkoriban is nagyon kedves volt velünk. Akkor kezdtük el az idegen nyelv tanulását. Én angolt tanultam, s tanulok ma is. Emlékszem, második óra után házi feladatra kaptunk öt szót, hogy tanuljuk meg. Ezeket a szavakat öt napig tanultam. Azóta begyorsultam, szerencsére. Majd elkövetkezett a nagy fordulópont életünkben. Legalábbis azt hittük, de tévednünk kellett. Könnyes búcsút vettünk Piroska nénitől és felkészültünk a nehéz felsős évekre, amelyek így utólag nem is voltak annyira nehezek. Megismerkedtünk új osztályfőnökünkkel, Edit nénivel (Székely Edit), aki nagyon szigorúan bánt velünk az egész négy év alatt. Ez akkor nem igen tetszett nekünk, ma már tudom, hogy hasznunkra vált, és most már örülök, hogy nem hagyott bennünket elkanászodni. Ez a szigorúság nemcsak osztályfőnöki munkájára, hanem tanítására is kihatott. Szerintem, emiatt is egy remek tanár. Jómagam például végre megértettem a matematikát. Szerettem a történelem órákat is, mert Márta néni (Némethé Szabó Márta) nagy türelemmel és sok szeretettel fordult hozzánk. Az angol órák is általában érdekesek voltak. Nelli néninek ( Rozsosné Pallos Kornélia) köszönhetően jó néhányan megszerettük az angolt és egész jól el is sajátítottuk. Úgy hallottam, hogy a németórák sem teltek unalommal; most a rosszalkodásra gondolok. Ez nem volt szép dolog. Erzsi néniben ( Újvári Miklósné) és Ibolya néniben (Tihanyi Ibolya) a biológia, illetve a kémia iránt érzett szeretetük fogott meg. Szerintem földrajzórákon visszakaptuk Éva nénitől (Vörös Éva) a sérelmeket, amelyeket ötödikben követtünk el ellene. Énekórákon sem voltunk azok a szent kisgyerekek. Marika néni (Oroszlán Mária) egyenesen kiátkozhatott bennünket az iskolában. Ezúton szeretnék tőle is bocsánatot kérni, és persze mindenkitől, akit valaha is megbántottunk. Most, az utolsó évben Bandi bácsi (Nagy Endre) vette át az osztályt énekből. Az elején kicsit megrémültünk tőle, mert akkora élvezettel beszélt az énekről, hogy már szinte ijesztő volt. De persze csak pozitív értelemben. Nagyon megszerettük, szinte második osztályfőnökünkké vált. Szerintem minden gyerek szereti a testnevelés órákat. Mi különösen szerettük Léber János tanár úrnak köszönhetően. Ő az a tanár, akire még tíz év múlva is tökéletesen visszaemlékszik az ember, mert olyan közvetlen volt velünk. Majd nyugdíjba ment, és Zarka Péter bácsi lett az új tesitanárunk. Ennek eleinte nem igazán örültünk, mert tudtuk, nála még többet kell dolgozni. Péter bácsi rendesen megdolgoztatott bennünket az elején, majd rá kellett jönnie, hogy felesleges a próbálkozása, mert mi javíthatatlanul lusták vagyunk. Tisztelet a kivételnek. A rajz, a technika és informatikaórák is érdekesek voltak. Bár jobban örültünk volna, ha technikán többet barkácsolhatunk, informatikán pedig többet internetezhettünk volna. De biztos nem lesz hátrányunkra az, amit ezek helyett tanultunk. Azt hiszem, hogy a magyar szakos tanárokat két csoportra lehet osztani. Az egyik, aki a nyelvtant szereti tanítani, a tényekre támaszkodik. A másik, irodalmat szeret oktatni, szereti a képzeletet. Szerencsére Antónia (Fehérné Kolozsvári Antónia) néni az utóbbi csoportba tartozik. Sok verset elemeztünk együtt, és olyan osztálytársaim is bekapcsolódtak e munkába akikre ez egyáltalán nem volt jellemző. Végül szeretnénk köszönetet mondani mindenért, amit Önöktől kaptunk. Szeretnénk bocsánatot kérni mindazért, amit Önök ellen követtünk el. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskolába járhattunk. Büszkék lehetünk erre az iskolára. Köszönjük az igazgató néninek is a sok igyekezetet, hogy a még jobb és még szebb legyen a mi iskolánk. Sosem felejtjük el ezt a nyolc évet. Mindig is emlékezni fogunk Önökre, az iskolatársainkra, a csínytevésekre, a szidásokra, a tantermekre, a folyosókra és e falak között kötött barátságra.

Köszönjük!                      

Kaposvár, 2005. június 15.