MINDENNAPJAINK
 
  MINDENNAPJAINK  

Ebben a tanévben történt

 

Demeter Dóra: - Ebben a tanévben ez az iskola a harmadik sulim. Az első iskolám Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében volt, a második pedig Tolna megyében. Mindkét helyen volt sok barátom, de a fiúk mindenhol csintalanok. Ide, a Kodály iskolába februárban érkeztem. Könnyű volt beilleszkednem, hiszen az osztálytársaim nagyon aranyosak. Voltam már matekversenyen is.

 

Járfás Karola: - Ebben a tanévben lettem ötödikes. Sok minden változott tavaly óta. Például új osztályfőnökünk, Erzsi néni lett. Az új tantárgyak igazán érdekesek. Nagyon hiányzik az alsós osztályfőnököm, Éva néni. Igazából jó ötödikesnek lenni. Sokat nevetünk, mókázunk. Jó tanácsom, hogy ne hagyjátok el magatokat, még akkor sem, ha nehéznek tűnik az ötödik osztály.

 

Horváth Lilla: - Sajnos ettől a tanévtől kezdve már nem mondhatom magam alsósnak. A felsőben is jól érzem magam. Nehéz volt beilleszkednem, mert új tanárok, új tantárgyak, s új osztálytársakkal gyarapodott osztályunk. Az új fiúknak csak a rosszaságokon jár az eszük. A lányok közt vannak nagyon jó barátnőim. Áprilisban alakítottunk egy „megasztár csapatot”, mert szerettünk volna részt venni a zenés megmérettetés pályázatán. Kiosztottuk a szerepeket. Én a döntőből elsőként kiesett Kósa Ivettet alakítottam. A Csillagdalt szerettük volna énekelni. Már felvétel is készült. Nagyon sokat segített nekünk a volt alsós osztályfőnökünk, Éva néni. Sajnos későn láttuk meg a hirdetést, s kicsúsztunk a határidőből. Jelenleg az osztálytársak körében kézről kézre jár a hanganyag.

 

Fördős Fanni: - Eben a tanévben lettem ötödikes. A legjobb barátnőm Lili maradt. A tantárgyi jegyeim is megváltoztak tavaly óta. A történelem az egyik kedvenc tantárgyam lett, noha nem a legjobb jegyekkel büszkélkedhetek. Az osztályban is rengeteg poénos történet volt. Volt, hogy április 1-jén a fiúk nem jöttek be matekórára, s beírták őket hiányzónak. A Megasztárban is szeretett volna részt venni osztályunk, de egy kicsin múlott, hogy lekéstünk a jelentkezésről. Remélem, hogy a hatodik osztályban még jobb jegyeim lesznek.


Üzenetek

 

Birovits Zsuzsa néninek üzenem, hogy ő a legjobb angoltanár az egész földkerekségen. Nagyon kedves,szeretem az óráit. Gergő

 

Kirics Noéminek üzenem, hogy ő a világ legjobb tesója. Testvéred: Kirics Bianka

 

Anita néninek üzenem, hogy ő a legjobb tanár.

Kisarcos

 

Éva néninek és Klári néninek üzenem, hogy ők voltak a legjobb tanárok. Nekünk még mindig azok. Betti és Detti

 

Üzenem Dórinak, hogy iratkozzon be a napközibe.

 

Tamarának üzenem, hogy szerintem jó tanuló. Öcsi

 

Dalmának üzenem hogy ő jó tanuló. Öcsi

 

Dalmának üzenem, hogy ne legyen velem olyan szigorú. Öcsi

 

 

Nyelvi táborban jártunk

 

Május 1-jén, reggel nyolc órakor indultunk az ausztriai Bad Goisern, hogy egy hetet töltsünk ezen a gyönyörű, hegyekkel körülvett, folyókkal szétszabdalt tájon. Fél 11-volt, hogy elfoglalhattuk szállásunkat, ugyanis útközben kétszer is lerobbant a buszunk. A napi két-három óra tanulás mellett sokat kirándultunk. Jártunk egy sóbányában, megnéztünk egy természeti-múzeumot.  Sétáltunk Salzburgban is, ahol még Mozart szülőházát is láttuk. Egyszer még hógolyóztunk is. Bárt az időjárás nem volt kegyes hozzánk, mindenki nagyon jól érezte magát. Antónia néni és Timi néni mindent elkövetett, hogy minden zökkenőmentes, s feledhetetlen legyen. Ha lenne lehetőségem, akkor még egyszer elmennék e táborba – és a fényképezőgépemet sem felejteném otthon.

Szabó Dorottya 6.b

 

A véleményeket és a nyelvi táborban készült fényképeket a szeptemberi VisszHangban közöljük.


VisszHang Havonta megjelenő iskolaújság                                                 Kiadja a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola

Szerkesztés: Fő utca 44.                                                                                 Főszerkesztő: Kovács Gabriella tanító

Számítógépes munka: Kovács Gabriella tanító, Szalai Rudolf tanár             Fotó: Molnárné Kondoray Zsuzsanna tanár, Kovács Gabriella

Felelős kiadó: Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna igazgató               Olvasószerkesztő: Rozsos Gábor tanár