Vissza az előző lapra

Vissza a tartalomjegyzékre

Előre a következő oldalra

Turai Titti Titkok könyve című regényének második részét olvashatjátok most.

2. Esik

Frank elgondolkozva hallgatta az eső dobolását a kocsiablakon. Nagybátyjukhoz tartottak éppen, az út elég hosszú, úgyhogy alkalmas volt a gondolkodásra. Az álma nagyon furcsa volt, bár mindig furcsákat álmodott, ez mégis nagyon szokatlan volt. Egy folyó partján állt, egy erdőben; ketten voltak még mellette, de nem tudta, kik azok, nem is látta az arcukat. Előtte egy fenyőfa állt -két gyökérlába is volt- és kérte őt, hogy ugorjon bele a vízbe.

Hirtelen észrevette, hogy rengetegen állnak körülöttük, a folyó mindkét partján, és mind bíztatják, hogy tegye meg. Az egyik társa, kétségkívül fiú, de szokatlanul magas hangú, azt suttogta: Ne ugorj bele! Rosszat sejtek. Frank igazat adott neki, érezte, hogy valami nincs rendben, de nem tudta, kire hallgasson. Minek? -kérdezte a fától.

-Ne kérdezz semmit, csak ugorj! -És mi lesz, ha nem? -Hát meglátod! -kiabálta a fa, és üldözni kezdte őt. A folyó partján futott, nem is tudott volna máshol, mert az emberek mindenhol elzárták az utat. Majd hirtelen megállt, és úgy döntött, mégis beleugrik. Ráhajolt a vízre. Abban a pillanatban mindenki eltűnt körülötte, az emberek, a fa, a társai; s csak a szelet és a madarak hangját hallotta. Belemerítette ujját a vízbe, s akkor távolról, mégis tisztán egy hangot hallott. Valaki egy egyszerű, de gyönyörű dallamot dúdolt halkan, s hangja áthatotta az erdőt. Ekkor a fiú felébredt, de a dalra tökéletesen emlékezett; amit le is jegyzett, nehogy elfelejtse.

Akkor, mikor álmodta, az álom félelmetesnek tűnt, de így utólag nevetnie kellett rajta. Beszélő, járkáló fenyőfa? Valahol úgy hallotta, hogy aki furcsákat álmodik, annak élénk a fantáziája. Hát ehhez tényleg az kell!

-Mi olyan mulatságos? -érdeklődött anyja. Maya Crockford nagyon szép asszony volt -magas, kreol bőrű, kicsit csontos arcú, mandulavágású szemű, olyan, mint egy indiai hercegnő. Eléggé méltóságteljes és komoly volt, de férjével jól kiegészítették egymást. Tőle is volt mit örökölni- de Frank mégis inkább apa-párti volt, ami a külsőt illeti.

-Talán viccesen vezetek?

-Nem, csak nagyon furcsát álmodtam, és az jutott az eszembe.

-Na, halljuk.

A fiú minden vonakodás nélkül elmondta, de a különös dalt, valamilyen megfontolásból, kihagyta. Közben anyja elgondolkozva nézte az utat, majd kisvártatva elmosolyodott.

-Így teljesen érthető. Ezentúl, ha rosszkedvű vagyok, majd tudom, mit csináljak.

-Akkor jó.

-Van még ilyen jó álmod?

-Persze. -Azzal elkezdte sorolni sorban a különös álmokat, például hogy el kellett rappelnie egy iskolában tanult, időmértékes verselésben írt költeményt kábé tízezer ember előtt; vagy hogy egy komplett konyha teljes berendezése, élen a kenyérpirítóval, meg akarták neki adni a magáét, mert nem csinálta meg a matekleckét.

-Aztán elmondtam nekik. Akkor mindenki azt kiabálta, hogy most a Hamletet akarják. Én meg mondtam, hogy egy kukkot se tudok a Hamletből. Akkor jött a rajztanárom és azt kiabálta: Meg tudod csinálni! Akkor azt mondtam: Lenni vagy nem lenni? És felébredtem.

Az eső ütemesen verte az ablakot, odakinn villámlott és dörgött az ég. Közben bekanyarodtak a jól ismert utcába, egészen a város szélén. Ez volt a település utolsó utcája, ez után már egy köpésre volt a városhatár, körben mindenhol erdővel. Nagybátyja itt lakott feleségével és kisfiukkal, Chrissel, és Frankék gyakran eljártak hozzájuk.

Bekanyarodtak az udvarba, majd a motor leállt.

-Na, most aztán futás!

A fiú erősen arcába húzta esőkabátja kapucniját, majd felkapva néhány csomagot, berohant a házba.

Odabenn jóleső meleg csapta meg az arcát. A kis ház nagyon otthonos volt, gyönyörűszép berendezéssel. Az előszoba a nappalira és a konyhára nyílt. Chris a nappali egyik ősrégi foteljában ült, és tévét nézett. Frank a háta mögé osont, és...

-ÁÁ! Szóval te voltál? Aha! Most megkapod a magadét! -Azzal a kiskölyök szempillantás alatt ledöntötte őt a földre. Amikor együtt voltak, rengeteget birkóztak, bokszoltak, vagy egyéb más módon harcoltak. Nagyon élvezték az ilyen játékokat. Chris ezúttal nem vigyázott eléggé, ugyanis ellenfele egy óvatlan pillanatban felpattant és őt is felemelte. Méghozzá a lábánál fogva.

-Mit is mondtál, ha szabad kérdeznem, a Bátor és Erős Puding hercegre? Hmm?

-Hát hogy erős, az igaz -jött a válasz- de hogy bátor, azt kétségbe vonnám. Ellentétben velem, a Nagy és Rettenthetetlen Retek királyfival...

-Nagy? -mustrálta végig a Bátor és Erős Puding herceg elfintorodva. -És rettenthetetlen? Aki megijed holmi játékos ijesztgetéstől? Az ám, nagy és rettenthetetlen, egy egérhez képest esetleg.

Vége-hossza nem lenne az ilyen szócsatáknak, ha valaki véget nem vetne neki. És Maya pontosan ezt tette.

-Frank, kérlek tedd le, még fejébe száll a vér. És gyertek ebédelni!

-Na jó, menj -Frank letette Christ- de ne feledd, a játszmának még nincs vége. Bár, egy egérrel könnyen leszámolok.

-Egy egérrel talán, de velem nem.

-Fiúk, gyertek már!

-Jól van, megyünk!

A Bátor és Erős Puding herceg, valamint a Nagy és Rettenthetetlen Retek királyfi egy-egy Frank által kitalált mese szereplői voltak. A fiú gyakran szórakoztatta ilyesmivel az unokatestvéreit esténként, mikor már megunta, hogy azok nyúzzák őt (Jaaaj, unatkozom! Nem tudok elaludni! Mesélj valamit! De nem vagyok álmos! Légyszi, naaa! -stb. Gondolom, ismerős a helyzet a nővéreknek, bátyusoknak és kétségbeesett szülőknek).

-Hmmm, köszönöm az ebédet! Nagyon finom volt! Jössz, Chris?

-Mingyá' hak ehek mé' eggyet -azzal a kissrác egy hatalmasat nyelt.

-Hogy bírsz ennyi palacsintát enni? Különben is, teli szájjal nem beszélünk.

-Mintha csak anyát hallanám! -morgott a fiú. -Teli szájjal nem beszélünk! Hah!

Aztán nekilátott a következőnek. Chris, amit szeretett, abból rengeteget tudott enni. Ami mondjuk abszolút nem látszott meg rajta.

-Jó, majd gyere, ha halálra etted magad.

Frank felállt az asztaltól, bement a nappaliba és az ablakhoz ült. Nézte az ablakot dühösen verő sűrű esőcseppeket, az úton folyó kis patakokat és az egyre növekvő tócsákat.

Ennek nem lesz jó vége, gondolta. Ebből baj lesz...

És, bár ő nem tudta, emberek százai, szerte mindenhol az országban, sőt a határokon kívül is, folyóparti kisvárosok, szigeti falvak lakói ugyanúgy, mint a városok kőtömbjei között élők ugyanígy gondolkodnak, és gondterhelt arccal bámulnak ki az ablakon.

-Esik -szólt mögötte Chris. Ez a megállapítás kétséget kizáróan helyes volt.        FOLYTATJUK…

Cser Brigitta 8.b

Ő a szeretet

Ismerlek. Egészen.

Nálam jobban senki sem ismerhet.

Ott vagyok minden lépésben melletted.

Látom szemedben a remény sugarát,

A könyörgést, a megbánást.

Látom arcod tükrét, lelked minden bűnét.

Látom ajkad szomorú sóhaját,

Szíved minden bánatát.

Látom lelked mély fájdalmát,

Minden szenvedésed kínját.

Ott vagyok, mikor a mosoly csillog szemedben,

Mikor hajad a szélben lebben.

Ott vagyok, mikor öröm költözik szívedbe,

És akkor is, mikor könnyek szöknek a szemedbe.

Veled vagyok minden csöndes éjszakán,

Amikor körülvesz a csönd és a magány.

Veled vagyok, mikor szívedben ott a tavasz,

S mikor a hideg télben szinte megfagysz.

Ott vagyok veled, kitöltöm minden perced, az egész életed.

Veled vagyok, még ha nem is kérted,

Mert meghaltam érted!

Szűcs Daniella 4.a

Tavasz!

Domboldalon ibolya,

A tavasznak virága,

Szakítsd le kicsi lányka.

Szedd össze szép csokorba!

Tedd bele egy vázába!

Állítsd be a szobába!

Illatos lesz a szoba,

Szereti azt anyuka,

Ez a tavasz illata.

Ha hazajön az apa,

Ő is majd meg szagolja,

S boldogabb lesz a napja.