Vissza az előző oldalra

Vissza a kezdőoldalra

Előre a következő lapra

Remek úszó, szorgalmas diák

A 3.c osztályos Sajgó Larion évek óta jár rendszeresen úszóversenyekre. A délutáni edzések sem fárasztják ki. Tanulásban is éppúgy jeleskedik, mint az úszásban. A félévi bizonyítványát dicséretek is ékesítették. Sőt, nemrégiben a diákolimpiáról harmadik helyezést hozott haza. Az újságíró szakkörön Lariont a sportról, a tanulásról kérdeztük.

 

        Hány évesen tanultál meg úszni?

        Négy éves voltam, amikor úszni kezdtem.

        Miért az úszás mellet döntöttél?

        Az anyukám is szeretett volna gyerekkorában úszni, csak az anyukája őt nem engedte. Az én anyukám éppen emiatt szerette volna, ha belőlem úszó lesz. Először a hátúszást, a gyorsúszást tanultam meg, majd később edzőmnél, Kovács Laci bácsinál a mell-, és a pillangóúszást.

        Melyik versenyszámban úszol?

        Leginkább hátúszásban.

        Az úszás neked hobbi? Szeretnél felnőttként is sportolni?

        Nagykoromban is szeretnék úszni, sőt versenyszerűen úszni.

        Miért szereted ezt a sportot? Számodra mitől szép?

        Nem tudom, szeretem, ennyi.

        Legutóbbi versenyed?

        A diákolimpián voltam, amelyet Kaposváron rendeztek meg. Ott harmadik lettem hát-, és mellúszásban.

        Hol lesz a következő versenyed?

        Hamarosan kiválasztják a legjobb úszókat és külföldre megyünk. Ám azt nem tudom pontosan, melyik országba.

        Hogyan készülsz egy versenyre?

        Nagyon sokat kell úszni, sokat edzeni. A jó időeredmény nagyon fontos.

        Izgulsz a versenyek előtt?

        Általában nyugodt vagyok. Nem szoktam izgulni. Még dolgozatíráskor sem.

        Van példaképed?

        Korábban Egérkét, azaz Egerszegi Krisztinát tekintettem példaképemnek. Ma már nincs példaképem.

        A tévében szoktad nézni az úszóversenyeket?

        Igen, de sohasem szurkolok senkinek.

        Hány edzésed van egy héten?

        Egy héten ötször. Általában délután öt órakor kezdődik. De van, hogy reggel, a tanítás előtt  kell edzenem.

        Össze tudod egyeztetni a sportot a tanulással?

        Igen. Ez nem jelent gondot.

        Milyen szakkörre jársz az iskolában?

        Szorobán szakköre. Szeretek számolni.

        Melyike szereted jobban, a szorobán szakkört, vagy az úszást?

        Az úszást. Ott sok barátom van.

        A versenyekre egyedül jársz, vagy elkísér valaki?

        Anyukám mindig velem van. Erőt ad az, ha ott van a lelátón. Ő a kabalám.

        Mikor van időd tanulni?

        Ebéd után hazamegyek, megoldom a leckét, s megyek úszni. Úszás után már nem szoktam tanulni.

        Mi a kedvenc tantárgyad?

        A testnevelés, mert ott lehet sokat mozogni.

        Melyik versenyedre vagy a legbüszkébb?

        Mindegyikre. Sok oklevelem és érmem van. A bronzéremből van a legtöbb. De van kerámiából készül emberfigurám és macim is.

        Van vágyad?

        Még egy harmadik hely jó lenne bármelyik úszásból.

        Legkedvesebb emléked, amely az úszás során volt?

        Másodikos voltam, amikor egy versenyemre elkísért az osztályom is. Második helyezést értem akkor el. Jó volt, hogy ott szurkoltak.

Akik kérdeztek: Szűcs Ivett, Tencz Róbert, Horánszki Tímea, Doktor Nikoletta, Orsós Erzsébet, Piller Dorottya, Szűcs Kamilla