Újévi
fogadalmaink, vágyaink
Új év, új szokások, fogadalmak.
Megkérdeztük, ki mit vár a 2005-ös évtől, s meghallgattunk néhány újévi
fogadalmat is. |
Szijártó Csilla néni, igazgatóhelyettes:
- Szeretném, ha a jövőben
mindenki nyugodtan élhetne, dolgozhatna. Jó lenne, ha semmi váratlan dolog
nem következne be, mert abból jó nem sül ki sohasem. Kívánok minden
családba sok vidámságot, mert abból sosem elég. 2005-ben szeretnék többet
kirándulni. S kiolvasnám azokat a könyveket is, amelyekre eddig nem volt
időm.
Andrásofszky Réka 1.c:
- Kívánom ebben az évben, hogy ne húzzák
ki a fogamat, jól tudjak olvasni. Szeretnék sok ötöst is, hogy jó tanuló
legyek. Legyen még több barátom.
Fehérné Kolozsvári Antónia néni:
- Szeretném, ha az emberek lelkében
béke honolna. Kívánok egészséget, biztonságot, ugyanis
létbizonytalanságban élünk. Az iskolában pedig szorgalmas gyerekeket.
Remélem, hogy az idén is megengedhetem magamnak az egyhetes tengerparti
nyaralást a családommal. Ahogy mindenki, én is szeretném megnyerni a lottó
ötöst.
 |

Tallián
Ottília 1.c: - Vágyom arra,
hogy jó tanuló legyek. S a névnapomat is várom. Ha kiesik a fogam, akkor a
fogtündér hozzon nekem egy szép dobozt
Kokály Janka 5.c: -
Az új évben remélem, hogy változnak a
jegyeim. Főleg matekból.
Varjas Bernadett 5.c: -
Ha már végre lenne hó, akkor az udvaron
szeretnék játszani.
Fördős Lilla 2.c: -
Jobb jegyeket szeretnék, és havat az
udvarra. Szeretnék már a hóban játszani.
Rekettye Csabáné Gabi néni: -
Az új évtől
várok egészséget, takaros házat, a nagylányomnak sikeres nyelvvizsgát, az
osztályomnak komolyságot. Szeretném, ha az idén is sok ügyes gyerek
jelentkezne az órákon. |
Horváth Fanni 2.c: -
Kívánom, hogy jobban tanuljak, sok örömöm
legyen. A sok ötös ahhoz kellene, hogy a félévi bizonyítványom szép
legyen. Szeretnék még jobban táncolni is.
Járfás Karola: -
Remélem, hogy a 2005-ös év sokkal jobb
lesz, mint a 2004-es. Azt is remélem, az iskolások komolyabban veszik a
tanulást. Magamtól annyit várok el, hogy jobbak legyenek a jegyeim. Most
sem rosszak, de szeretnék javítani. Számomra már a január is bizonyította,
hogy sokkal szerencsésebb ez az év, mint a tavalyi volt.
Ujváry Miklósné Erzsi néni: -
Jó egészséget kívánok mindenkinek. Ez a
legfontosabb, mert a vágyaink csak így teljesíthetők. Legyünk több
figyelemmel és megértéssel egymás iránt. Vegyük észre körülöttünk a
hétköznapok apró dolgait, mert ezekből fantasztikus eredmények
kerekedhetnek. Szüleiteknek sok türelmet és szabadidőt, hogy sokat
beszélgethessenek veletek, együtt legyetek. Nektek, gyerekeknek kívánok
meleg, családi otthont. Megértő, mosolygós tanár néniket, tanár bácsikat.
Sok szorgalmat, hogy folyamatosan bővítsétek tudásotokat, hiszen
„Ismeretek nélkül úttalan a világ.” Békés, örömteli, boldog új,
esztendőt! |