MINDENNAPJAINK
 
  MINDENNAPJAINK  

HÍREK

Próba-szünet. Tanítási szünet lesz december 10-én, pénteken. Ezen a napon csak azok a tanulók jönnek majd iskolában, akik a december 12-i színházi esten fellépnek.

 

Szombati iskola. December 18-án, szombaton tanítási nap. Ezen a napon tartjuk a karácsonyi megemlékezést.

 

Téli szünet. A várva várt téli szünet időpontja: 2004. december 20 - január 2-ig. Az utolsó tanítási nap: december18., az első pedig 2005. január 3., hétfő.

 

Tárlat. Kodály élete és munkássága címmel nyílt kiállítás az iskola galériájában. A képeslapokat december 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Tanáraink szőttek. Bogáthy Józsefné Ildi néni, Siposné Magyar Éva néni, valamint Újvári Miklósné Erzsi néni szőtteseiből nyílt tárlat a Somogy Megyei Művelődési Központban. A tárlatot december 17-ig tekinthető meg a Somssich Pál utca 18-ban.

 

Főpróba. December 12-én reggel 8 órakor lesz a színházi műsor főpróbája.

 

Fogadóóra. Időpont: december 13. 17 óra

 

Úszásból jeles. Albrecht Barbara 3.c osztályos tanuló 1. helyezést ért el a Deseda Duatlon Bajnokság megyei versenyén. A Diákduatlon Diákolimpia nagyatádi rendezvényéről pedig 3. díjat hozott haza.

 

Mesét írt.  A Benedek Elek meseíró pályázaton 3. helyezést ért el Kovács Kinga 4.b osztályos tanuló. 

 

Meghívó

A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola tanulói és dolgozói szeretettel várják Önt a 100 éves évforduló tiszteletére rendezett emlékműsorra a Csiky Gergely Színházba 2004. december 12-én 16 órakor.

 

A műsorban fellépnek:

 

Volt tanítványaink közül Lukics Irén nagymama, Gáts Andrea édesanya, Kardos Kálmán zongoraművész, Balázs Izolda népdalénekes, Bogáthy Gábor trombitaművész, Balla Eszter színművész, Mihályfalvi László iskolaigazgató, Bokor Pál fagottművész, Drahos Béla fuvolaművész.

 

Jelenlegi tanulóink:

 

Ipolyi Levente és Hunor, Gáts Andrea gyermekei, Kis Kodály Kórus, Nagykórus, Kodály Fúvószenekar, Somogyi Aprók Néptáncegyüttes, Rozsos Eszter, Merácz Ivett, Koch Lilla  

Okosan és sportosan.  Akár ez is lehetett volna a címe annak a sportrendezvénynek, melynek iskolánk adott otthont november 26-án. A Katolikus-, a Református-, és a Németh István iskola csapata mellett a mieink is megmérettettek. A városi ügyességi versenyt iskolánk 12 fős csapat nyerte.