Korcsolya és a
számítógép
Az elmúlt tanév végén
ismét kiosztották iskolánkban az Év tanára díjat, s az ezzel járó
Kodály-gyűrűt. A 2003/2004-es tanévzáró ünnepélyen Molnárné Kondoray
Zsuzsanna tanárnő vehette át ezt a kitűntető díjat.
Zsuzsa néni évtizedek
óta tagja a tantestületnek. Technikát, informatikát tanít délelőttönként,
délután pedig szakköröket vezet, vagy a számítástechnika szerelmeseit
készíti fel versenyekre. S marad még ideje arra is, hogy iskolánk
internetes honlapját gondozza, rendezvényeken fotózzon, kamerázzon,
archiválja a felvételeket, s kicsihez, nagyhoz legyen egy-egy kedves
szava. Az újságírószakkörön nemrégiben láttuk vendégül a legfrissebb
Kodály-gyűrűst. Nemcsak az iskolai munkájáról, de még kedvenc
elfoglaltságairól, terveiről is faggathattuk. |
- Júniusban megkapta a Kodály-gyűrűt.
Viseli azt?
- Természetesen. Most is az ujjamon van.
- Milyen érzés a gyűrű tulajdonosának
lenni?
- Elismerés a tanároktól és a szülői
munkaközösségtől.
- Mióta tanít?
- Éppen idén harmincadik éve, hogy
tanítok.
- Hány tanulót tanított az évek során?
- Nemrégiben számoltam utána; mintegy
kétezer tanulót.
- Jelenleg mit tanít?
- Informatikát és technikát tanítok az
osztályok egyik felének.
- Úgy tudjuk, szakköröket is vezet az
iskolában? Melyek ezek?
- Informatika, azaz számítástechnika,
valamint katasztrófavédelmi szakkört tartok a felsősöknek. Az utóbbit
röviden „pv”-nek, polgári védelemnek becézzük.
- Mit kell tudni az informatika
szakkörről? Kik jelentkezhetnek majd a következő évben?
- A számítástechnika szakkörön olyat
tanulunk, ami nem fér bele a heti egy órás informatika tanórába hetedik és
nyolcadik osztályban. A szakkörre azok a tanulók jelentkeznek, akik
mélyebben szeretnének fogásokat megtanulni, illetve a versenyekre
készülnek fel.
- Az elmúlt tanévben is többször adta
hírül az iskolai hangos bemondó, hogy országos informatika versenyekről
tértek haza szép eredményekkel.
- Csakhogy néhányat említhessek: a
Kecskeméten megrendezett országos informatika versenyről az első díjat
hozta haza csapatunk, s két különdíjjal is büszkélkedhetünk. Sőt volt,
hogy az egyik országos megmérettetésről egyéni kategóriában hatodik
helyezést ért el egy már végzett diákom. Büszke vagyok arra, hogy volt
diákjaim a nemzetközi azaz, az ECDL vizsgára készülnek.
- Ön szerint miért fontos ismerni és
érteni a számítógépet?
- Gondoljunk csak arra, ha például
kérvényt kell benyújtani, önéletrajzot készíteni, azt könnyebb
számítógépen elkészíteni. Egyszerű abban javítani, el lehet menteni,
szépítgetni a külalakot, s nyomtatni.
A másik fontos szempont, hogy az
interneten keresztül sok-sok információhoz lehet jutni.
|
- A katasztrófa védelmi szakkörösök is
büszkélkedhetnek szép eredményekkel.
- Valóban. Több alkalommal értünk el
országos 2., 3., 8. helyezést a számítógépes versenyeken. Sőt nemzetközi
megmérettetésen is részt vett csapatunk. Ott számítógéppel, interneten
feltölthető, illetve onnan használható történelmi témájú oktató anyagot
kellett készíteni.
- Kiknek ajánlja a katasztrófavédelmi
szakkört?
- Akik ügyesek testnevelésből, szívesen
tanulnak tanórán kívüli ismereteket; például elsősegélynyújtást,
katasztrófával kapcsolatos fogalmakat, a kimenekítés módját, s jól
tájékozódnak.
- Mivel foglalkozik legszívesebben a
számítógép előtt?
- Internetezem, e-mail-ezem.
- Gyerekként is szeretett számítógépezni?
- Abban az időben még nem volt
informatika, és számítógép sem. A számítógépes világba akkor kapcsolódtam
be, amikor még Comodore gépek voltak. Azon nekünk kellett a programokat
elkészíteni. A mostani gépekkel sokkal könnyebb dolgozni.
- Ön állítja össze iskolánk weblapját,
rendezvényeken fotózik, archivál. Jut idő hobbira?
- Az a legkedvesebb számomra, ha akadnak
olyan diákok, akik többet akarnak tudni, mint a tanagyag. Velük
versenyekre készülök.
- S iskolán kívüli hobbija?
- Régebben varrni szoktam, ma már nem.
Korcsolyázni nagyon szeretek. Remélem, ezt mielőbb meg is valósíthatom.
- Mit üzen a kodályosoknak?
- Mindenki tanuljon szorgalmasan!
Akarjatok többet, mint amit órán megtanulhattok.
|