Verset ír, rockzenét hallgat az év tanára

Rozsos Gábor bácsi, sokak Gábor bá-ja, az elmúlt tanév végén, a tanévzárón vehette át az Év tanára címmel járó aranygyűrűt. A magyartanárt a kitüntetésről, hobbijáró és az irodalomról faggattuk. 

- Mit jelent Önnek az Év tanára kitüntetés, amelyet június 14-én vett át a kollégák, a szülők és a gyerekek előtt?

- Meglepett, hogy a kollégák ezt a kitüntető elismerést nekem szánták. Aztán ezt a döntést a szülői munkaközösség is megerősítette. Jó érzés volt, hogy sokan tapsoltak, fütyültek, mikor az évzárón meghallották a nevem. Bevallom, az izgalomtól remegtek a lábaim, amikor átvettem a gyűrűt.

- Mit gondol, miért kapta ezt a díjat?

- Nem tudom, hiszen csak a dolgomat teszem, ötleteimet valósítom meg. A tanítás a hobbim. Sokat beszélgetek a gyerekekkel az órákon, nemcsak a tananyagról. Szeretem nyitottságukat, és örülök, ha sok minden iránt érdeklődők.

- Hozzátartozói hogyan fogadták az Év tanára elismerést?

- Büszkék voltak rám. Sajnos, édesapám ezt a pillanatot már nem érhette meg, mivel gyerekkoromban meghalt. Édesanyám sem szokott elkísérni a tanévzárókra, ám tavaly elhívtam, s ott volt. Örültem, hogy e pillanatban ő is közelemben volt.

- Hol tartja a gyűrűt?

- A nyár elején egy betegség miatt kicsit fogytam, a gyűrű most lötyög az ujjamon, nem tudom hordani, félek, hogy elveszítem. Ám ünnepi alkalmakkor felhúzom, és büszkén viselem.

- Mi akart gyerekként lenni?

- Sebészorvos. Volt egy kismackóm, amelyet olykor meg is műtöttem. Sőt édesanyám készített nekem orvosi szájkendőt, kesztyűt is. Egyszer, amikor a szobámban operáltam a macit, jött egy vendég, aki megijedt tőlem, nem mert bejönni, mert a szájkendő láttán, azt gondolta, fertőző beteg vagyok.

- Miért választotta a tanári pályát?

- Családi okok miatt az általános iskola után szakmát kellett választanom. Szerettem volna tanár lenni, talán azért, mert a tanár, akár az orvos, emberekkel foglalkozik. E gondolat és persze az irodalom indított utamra, bár az irodalmat igazán a középiskolában szerettem meg.

- Diákként szerette az irodalmat?

- Kertes házban laktam, s a barátaimmal sokszor eljátszottuk a Pál utcai fiúk történetét, hiszen volt egy faházunk, csapataink és rengeteg árok, mert a környéken csöveket fektettek. Szóval inkább játszottunk, nem mindig tanultunk. Sohasem szerettem magolni, olvasni viszont igen. Volt, hogy nem tanultam meg Arany János A walesi bárdok című versét, a barátom viszont igen. Ő úgy jött el focizni, hogy mind a harmincegy versszakot tudta, én meg csak talán ha tizet.  Nagyon elszégyelltem magam. Este viszont pótoltam a lemaradást.  

- Szeret tanítani?

- Nemcsak tanítani szeretek, szívesen ténykedek is az iskolában, az iskoláért. Ez az életem. Ha újra kezdhetném, akkor is a tanári pályát választanám.

- Miért az irodalmat választotta tantárgyának?

- Matekból tudjuk, hogy az egyenletnek többnyire csak egyetlen megoldása lehet. Az irodalomban nem tudni, mi lesz egy regény a vége, milyen hatással lesz ránk egy vers. Az irodalom a lélekhez szól.

- Úgy tudom, verseket ír. Miért kezdett el verset írni?

- E szenvedélyem nem a versírással kezdődött. Középiskolásként az osztálytársakkal elterveztük, hogy zenekart alapítunk. Én lettem volna a gitáros, sőt dalszövegeket is írtam. Az írásokat, amelyeket egy mappa hátsó részében őriztem, csak a barátaimnak mutattam meg. Amikor néhány hónappal később elővettem azokat, újraolvastam, rájöttem, hogy jó érzés újraolvasni, hisz emlékeket, érzéseket rögzítenek... Talán olyan érzés volt, mint amikor a VisszHangban látjátok az írásaitokat, a fogalmazásaitokat.

- A versek 2000-ben kötetbe kerültek, Kertedben, utoljára címmel. 

- Mivel sok verset írtam, szerettem volna, egy kötetben látni azokat. Ám ehhez pénz kellett, majd egy kiadó. A nyomdában az első pillanattól nyomon követhetem könyvem születését. Minden fázisát láttam, s le is fényképezhettem.

- Mit rejt a kötet címe?

- Sokat tűnődtem, mi legyen a címe. Van egy versem, amelynek ez a címe, és amelyben egy azóta már elhunyt barátom kerti találkozóját örökítettem meg: amikor utoljára voltunk együtt barátommal és családjával. A verseskönyv szerkesztője, Kelemen Lajos mondta, hogy „beszédes” ez a cím: mintha a Földön, amely egy kerthez hasonlatos, egyszer és csak utoljára lennénk.

- Nagy bátorság kell a versíráshoz? 

- Az első versem a Somogyi Hírlap elődjében, a Somogyi Néplapban jelent meg. Izgultam, amikor bevittem a szerkesztőségbe. Nem is tudtam, kinek adjam, s mi történik a versekkel. Aztán megjelent a lapban, egy szombati számban. Mikor megtudtam, éjszaka alig aludtam az izgalomtól, szerettem volna a nyomdában elsőként kézbe venni az újságot.

- Szokott mérges lenni?

- Hogyne! Ha felolvasok egy verset egy osztálynak, s látom, hogy valaki nem figyel. Ne rám figyeljen, hanem az elhangzottakra.

- Van kedvenc osztálya?

- A legelső osztályomra szívesen emlékszem, hisz ők voltak pályám legelső csapata, akiket taníthattam. Rájuk gyakran visszaemlékszem. Azok az osztályok, akik elballagtak, nekem adták osztályuk fényképét, amelyeket mindig megőrzök. Bekeretezem, és az osztályomban kiteszem. Akiket most tanítok, jól tudják, a falon minden képnek története van.

- Van példaképe?

- Az egyik Zákányi Zsolt tanár úr, aki az elsők között kapta meg a Kodály gyűrűt. Egyébként a példaképet több emberből tudnám összerakni.

- Szeret dolgozatot íratni?

- Muszáj. Osztályozni nem szeretek. Azt pedig, hogy jó tanuló, csak most rossz napja volt, vagy, jó lélek, de nem szeret tanulni, ezeket a mondatokat nem lehet beírni a bizonyítványba. Pedig mindez fontosabb, mint az osztályzás.

- Legrosszabb tanítási élménye?

- Annyira ideges lettem az egyik órán versfelolvasás közben, hogy az egyik oldalam elzsibbadt.

- Vezet naplót?

- Igen. Este bele is írom, hogy veletek voltam, jót beszélgettünk. Egyébként a VisszHang eddig megjelent számait is őrzöm. Jó érzés visszalapozni, elmerülni a múltban: mi is történt, mikor történt.

- Mi volt élete legnagyobb élménye?

- A lányaim születése. Akkor fákat ültettem. Á, van egy másik is: gyerekként álltam a Kossuth Lajos utcában, a szakadó esőben. Lehajtottam az esernyőmet, s megpörgettem. Jöttek szemben az autók, és érdekes, színes karikákat láttam. Nagyon tetszett. És mivel nehezen tanultam meg úszni, az is nagy élményem volt, hogy végre nem süllyedek el.

- Milyen zenét kedvel?

- A reneszánsz zenét, az orgonaszót, és azt a régi rockzenét, amit talán még szüleitek is hallgatnak.

- Van kedvenc olvasmánya?

- Márai Sándor Füveskönyve. Nem gyógynövényekről szól, hanem a lélekről.

- Kedvenc költője?

- Dsida Jenő, József Attila, Babits Mihály, Faludy György, Márai Sándor. És a Biblia Evangéliumai. Hosszú a sor, de mindennap igyekszem olvasni kedvenceim írásaiból.

- Két éve Suli-lapot szerkesztett, ma már nem. Miért?

- Kifogytam a jó ötletekből, meg el is fáradtam, mert a diákönkormányzat munkáját is el kellett végeznem. De nem hagytam abba, mert a mostani VisszHangban is van feladatom: én vagyok az, aki először elolvashatja, mint olvasószerkesztő.

- Mit üzen a kodályosoknak?

- Legyenek hűek önmagukhoz! Ez persze megint egy idézet, amely hosszabb versből való. Végzős tanítványaimat meg szoktam ajándékozni: a teljes verset egy kis lapra írom, úgy adom át az utolsó tanítási napon. Fontos, hogy ki-ki a saját lelkiismerete szerint tegye a dolgát. Szerintem mindenkiben lakik egy jó angyal is, csak nem szabad a hangjára nem figyelni. Hallgassatok saját lelkiismeretetekre, mert a tévé és a rossz zene elnyomhatja a felbukkanó jót.