Irodalmi sarok

Szűcs Daniella 5.a:

Félek

Félek! Félek!

Mert régóta a kórházban élek.

A kórházban rossz lenni,

Itt vagyok, de el akarok menni.

A kórház falai fehérek,

Többet is meséljek?

Az ajtók is fehérek,

Többet már nem mesélek.

Félek, hogy megint megszúrnak,

S vérzik a karom újra.

Nem fogom anyát többet zsarolni

Csak vigyen haza aludni!

Turai Titti 8.b: Titkok könyve

című regényének folytatását olvashatjátok. S, hogy lesz-e decemberben is folytatás, az csakis Tittin múlik?

Nos, meg kell hogy mondjam, Chris nagyon ravasz és eszes kissrác volt, jóval okosabb és értelmesebb is a koránál (s ami az eléggé szemfüleseknek feltűnhetett már, ez a beszédén is tükröződik), és mindig támadt egy jó ötlete. Valamint volt egy nagyon jó fegyvere: az a meggyőző, ártatlan arc, aminek tulajdonosáról az ember azt hinné, egy valóságos földre szállt angyalka, és ha történetesen valamilyen csíny történt volna a környéken, az ember előbb gyanakodna önmagára, mint erre a bájos kisfiúra. Pedig a látszat csal, de ez egy olyan fegyver, amellyel még a csalhatatlan anyai szívet is meg lehet téveszteni.

Frank elhatározta, hogy megkéri unokaöccsét: tanítsa meg erre a trükkre, mert ki tudja, még jól jöhet...

Azzal nyomott magának egy adag mustárt.

-Kérsz egy fél paradicsomot? -kérdezte előzékenyen Chris édesanyja.

-Köszönöm -fogadta el a neki nyújtott darabot. Rögtön le is akarta nyelni, úgy, ahogy van, de véletlenül kiejtette a kezéből, egyenesen a mustárba.

-Mustáros paradicsom Frank Norton módra! -nevetett a fiú, kihalászva szegény zöldség földi maradványait, majd egy falásra meg is ette. Mustárostul.

Egyebet nemigen mondtak többet. Megvacsoráztak, majd lefeküdtek aludni. Frank egész lefekvésig azon törte a fejét, vajon mi lehet az a fontos dolog, amit olyan biztosan érez. Ezt a problémát is megosztotta kis barátjával.

-Lehet, hogy árvíz lesz valahol?

-Nem lehet, hanem biztos. De nem ilyesmire gondoltam.

-Megtalálják az örök élet titkát?

-Vagy megtalálják a rák ellenszerét.

-Vagy a marslakók elpusztítják a Földet!

-Vagy... nem is tudom. Lehet, hogy velem történik valami.

Chris elmélyülten meredt maga elé.

-Lehet...-Itt riadtan nézett fel. -Lehet, hogy meg fogsz halni! Állítólag az emberek előre megérzik a halálukat.

-Ugyan! -legyintett Frank. -Különben is, ha meghalok, nemigen fogok hiányozni senkinek.

-Na ne mondjad! És én kivel fogok kardozni?

-Hát, mondjuk egy királyfival. Vagy egy hétfejű sárkánnyal.

-Á, az túl egyszerű.

-Akkor legyen tizenkét fejű.

-Tényleg! Mesélj nekem valamit!

-Chris, késő van.

-Na, lééégyszi!

-Na, jól van. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Úgy hívták, hogy Re...

-Ne arról!

-Hát mégis miről?

-Arthur királyról és a kerekasztal lovagjairól.

A nagy mesemondó megvakarta a füle tövét.

-Hááát, lássuk csak... Oké. Nos, volt egyszer egy király, úgy hívták, hogy Uther Pendragon. Ez a király egy háborút vívott egy herceggel. Egy napon a herceg a feleségével együtt meglátogatta a királyt, aki azonnal szerelmes lett belé.

-A hercegbe?

-Dehogyis! A csajba! Egyébként ezt a csajt Igraine-nek hívták. És a király annyira szerelmes volt, hogy pár napon belül ágynak esett. Senki sem tudta, mi a baja...

Thomas Mann:

A művészetek igazságáról

Ha barátoddal találkozol, sietsz néki elsőként köszönni. Néhány udvarias mondat után mindketten igyekeztek mondandótok lényegére térni.

Nincsen ez másként a művészetekkel sem. Ha először olvasod egy költemény sorait, vagy legelőször pillantasz meg egy festményt, mielőbb szeretnél szót érteni vele. Noha a festmény szótalan, mégis, mintha érzéseid legmélyén szólítana meg, és csakis néked szólna. Hisz’ valahol az emberi legbelső atomjaiban létezhet egy ki nem mutatható érzékelő, amely a lélek irányítója: csak a szép és a lélekhez szóló juthat be ide. Gyermekkorunk meséi és Smaragd ország szépséges titkai is itt léteznek. Itt őrizzük mindazt a szépet, amelyet a művészet fejez ki. Egy festmény színeit, amelyről talán ismerősen köszönnek rád a környezetedben már látottak képei. A hétköznapok színei itt eleven művészetté nemesednek.

Itt csakis az igazság képeit láthatod: a színekkel nem lehet hazudni. Más ez, mint a kinti világ: hiszen az igazság és értelem egy sötét időre talán elnyomható odakünn  -  bennünk mindörökre szabad marad, és a szellem a művészet derűs magasságából nem magára hagyottan, hanem minden jóravaló ember biztos szövetségében neveti a diadalmas ostobaságot.