KAPOSVÁR, Pannónia, Európa ismét énekelt. Az eszme, amely évekkel ezelõtt született, visszatalált bölcsõjébe. Kaposvár város vezetése úgy gondolta, hogy az elsõ Europa Cantat Junior 1996-os sikere és Kaposvár hosszú évtizedekre visszatekintõ kóruskultúrája elegendõ biztosíték ahhoz, hogy bele merjen vágni egy teljesen helyi kezdeményezésbõl kiinduló fesztivál megszervezésébe annak minden várható kockázata és buktatója ellenére. Hogy aztán valóban megérte-e, azaz pattant-e elég erõs szikra a hagyományteremtõ szándék munkája nyomán, azt a résztvevõk benyomásai és emlékei hivatottak eldönteni. Sõt – már eldöntötték. Íme a tíz nap rövid krónikája egy szem- és fõleg fültanú tollából. Kérem, ne is várjanak tárgyilagos beszámolót: senki fia, akinek valamelyest is köze volt ehhez a bõ egyhetes felfokozott hangulatú happeninghez, nem vonhatta ki magát a különleges energia-kisugárzás alól, amelynek hatása az ifjú énekesek számára minden bizonnyal egy életre szól.

Az ez év július 5-én kezdõdött I. Pannonia Cantat Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kórustalálkozó három mûhelyben mintegy 190 fiatalt foglalkoztatott. Az elsõ, melynek vezetõje a debreceni Tóth Ágnes olimpiai bajnok karnagy volt, több debreceni, kaposvári és budapesti gyermekkar tagjait fogta össze egy, kortárs magyar zeneszerzõk à cappella mûveit megszólaltató program erejéig. Farkas Ferenc Vallon szerenádját, Orbán György Coelo Roses és Csemiczky Miklós Ave Maria címû mûveit tanulták be. Az igényes muzsika technikai elemeit és bensõéges tartalmát, valamint a gyermekek számára külön kihívást jelentõ idegen nyelvû szöveget a kiváló szólamvezetõk  és a mûhelyvezetõ nagy tapasztalata, empátiakészsége vitte közel az énekesekhez. A pozitív hozzáállás, az, igazi alkotó munka hangulatát erjesztõ odaadás, s nem utolsósorban magának az egyik szerzõnek, Csemiczky Miklósnak személyes, autentikus, finom simításai dinamika, tempó, hangzás terén csekély idõ alatt komoly színvonalú elõadást hoztak létre. A gyerekek minden szempontból „vették az adást”, a megérdemelt zajos siker nem is maradt el.

A fesztivál ideje alatt a helyi televízió riportereinek kérdéseire a gyerekek tanulságos válaszokat adtak. Többek között megemlítették: már amiatt megérte eljönni, hogy az itt töltött idõ alatt több nemzetközi hírû karnaggyal dolgozhattak együtt. A hármas számú mûhely énekesei gyakorlatilag megegyeztek az elsõével, és a munkabeosztás szerint Tóth Ágnes értõ kezeibõl a Liszt-díjas Mindszenty Zsuzsánnáéba vándoroltak, ahol Benjamin Britten A Ceremony of Carols címû mûvébõl tanultak meg hat tételt. Hatalmas anyag – technikailag, kultúrtartalmában, nyelvileg. Más kórusok hónapokig tanulják. Ez a százvalahány gyermek azonban gyakorlatilag öt nap alatt koncertképesen befogadott, magába épített egy olyan repertoárt, amelyre még további egy-két évig támaszkodhat. Maga a Britten-mû egységes unisono Hodie-keretjátékával, az abból építkezõ izgalmas, játékos többszólamúsággal olyannyira tetszést aratott, hogy több kórus elhatározta: a darab összes tételét megtanulja. A mûhelymunka kiegészült a mû kulturális hátterét magyarázó színes vizuális anyaggal is.

A harmadik mûhely derékhadát a Spanyolországból érkezett Coro Santisima Trinidad de Valencia ifjúsági vegyeskar alkotta. Klasszikus mediterrán tinédzser mentalitásukat és energiájukat egy angol mester, a Londoni Filharmonikusok Kórusának helyettes karigazgatója, Matthew Rowe fogta vitorlájába. „Gyakorlatból tudom, hogy a felnõttek, profik gyakran fásultak, csak rutinból dolgoznak” – mondta. „A fiatalokkal egész más. Bennük ég a tûz. Õk akarnak tanulni.” Matthew Rowe a Cambridge-i Filharmonikus Zenekar és Kórustól a BBC Szimfonikusokon keresztül a Dán Rádióig sok helyen, korosztállyal és mûfajban bizonyított. Mûfajkorlátokat és szakmai skatulyákat bontó látóköre a mûhely „könnyed hangvétel?” angol-amerikai repertoárjából (többek között William Mathias, Bob Chilcott, Howard Goodall mûveibõl) telt, egységes hangzású, igényes, átélt elõadást varázsolt, amelyet a közönség tomboló tapssal honorált.

Itt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy ha valakinek kétségei támadnának az elõadott mûvek technikai nehézségi fokát illetõleg, kérdezze csak meg Kardos Kálmán kiváló kaposvári zongoramûvészt, a fesztivál saját, „külön bejáratú” zongorakísérõjét és korrepetitorát. Hihetetlen professzionalizmusának és munkabírásának köszönhetõen rövid napok alatt tanulta be a Britten-mû és az angol kórusdarabok virtuóz kíséretét, szólampróbáról szólampróbára cikázott, mindezenközben csak úgy mellékesen frenetikus koncerten lépett fel Drahos Béla Liszt-díjas fuvolamûvésszel a fesztivál hangversenyközpontjává avanzsált kaposvári református templomban.

Azok a szülõk, pedagógusok, karnagyok, akik elküldték gyermekeiket, vagy személyesen eljöttek erre az akkor még ismeretlen, hagyomány nélküli rendezvényre, bátor szívvel bíztak abban, hogy minden résztvevõ gazdagabban, tudással, élményekkel feltöltekezve tér haza. Megérdemelt jutalmuk, hogy részesei lehettek egy hagyomány megszületésének, hogy nem egyedül tértek haza, hanem százötven másik ifjú lelkesedésével, energiájával, zeneszeretetével dúsabban.
Ezek voltak Dr Kerekesné Pytel Anna mûvészeti vezetõ fesztiválzáró gondolatai. „Magyarországon sok helyen tartanak kórusversenyeket” – fejtette ki egy beszélgetés alkalmával. „Emellett rendeznek számos olyan fesztivált is, amelyen kórusok mutatkozhatnak be, illetve az elõadásokat a szerzõkkel való szakmai megbeszélések körítik. A KÓTA Karnagyi Klubja keretében kórusvezetõk új mûveket tanulhatnak. Hasonló rendezvény, kórusmûvek tanítását segítõ tanfolyam a KÓTA és az ELTE közös szervezésû „Zengõ Csodaerdõ”-je, ahol kétnapos program keretében neves karnagyok tanítanak mûveket. Azonban ez mind felnõttprogram. A Pannonia Cantat gondolata azért született, hogy gyermekek, ifjak is találkozhassanak ugyanilyen kihívásokkal: tanuljanak új mûveket, érezzék, milyen az neves karnagyok, illetve a mûvek szerzõinek segítségével leküzdeni összhangzattani, nyelvi, dinamikai problémákat olyan módszerekkel, amelyekkel talán csak ilyen mûhelyekben találkozhatnak.”

Az elsõ Pannonia Cantat népszerûségét nagyban növelte a közösségi programok sokfélesége. A vendégek kirándulhattak a Balaton egyik fõvárosába, a bájos Keszthelyre, és megtekinthették hazánk egyik legszebb barokk kastélyát, a Festetich-kastélyt. Fonyódligeten egészen más fajta kikapcsolódás várt a gyerekekre: a hatalmas tábor, a strand és a gumicsúszda. Kaposvárt délrõl a Zselicség dombjai ölelik. A szennai falumúzeum, a Petörkei-tó legtöbb honfitársunk szemeit is egy eddig ismeretlen, paradicsomi tájra nyitotta rá. A leszálló est a patcai Katica-tanyán, a tábortûz, a szalonnasütés, a közös játék emléke vissza fogja vonzani az embereket, mint egy hatalmas, láthatatlan mágnes. A gyerekek kellemes idõtöltését játszóházak szervezésével is igyekeztek színesíteni: ezekben a korongozás és a gyöngyfûzés mesterségét mutatták be, tanították a népmûvészet mesterei. Czigány Tamás a táncházakban a dunántúli ugróssal táncoltatta meg a nagyközönséget, és ez alól az angol karnagy sem találhatott kibúvót. Meglátogatták a Pannon Lovasakadémiát is: a gyerekeket alig lehetett féken tartani a több mint háromszáz ló, kiscsikó, a velük végrehajtott bemutató láttán.

A fesztivált szervezõ szakmai közösség jól vizsgázott. Erre nemcsak a záró koncert felcsattanó tapsviharai, hanem a gyermekek nyilatkozatai is bizonyítékul szolgálnak. Az, hogy tíz napig elmerültek a zenében, a sikerben, megismerték és megszerették Kaposvárt, sok-sok új barátság született, izgalmas programokat élvezhettek, egészen más, különleges színnel, rezonanciával veszi körül az itt tanult darabokat. „Az, hogy itt szakmailag fejlõdhettek, az csak járulékos jó” – nyilatkozta egy interjúban Mindszenty Zsuzsánna mûhelyvezetõ karnagy. „A fõ az, hogy élvezzék. Hogy kulturált környezetben, zeneközelben tölthessenek el egy hetet. Hogy tanulva érezzék jól magukat. Ez nagyon fontos a mai világban, ahol annyi az értéktelen dolog – s reménykedünk, hogy itt egy hétig csupa értékes dologgal találkoznak.”

Köszönettel tartozunk Kaposvár városnak, Szita Károly polgármesternek, hogy felvállalta, hogy a fesztiválnak otthont adjon, hogy hitt a szakmai munka eredményességében. Ugyanígy a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatóságának, amely értelmét látta annak, hogy támogatást nyújtson a rendezvény finanszírozására. A sikerhez azonban még sok intézmény pozitív hozzáállása volt szükséges, élen a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolával, a Vasút a Gyermekekért Alapítvány Diákotthonával és a kaposvári református egyházközséggel. A nagy egész sok-sok ember apró mozaikkockájából tevõdött össze. Akik segítettek, azzal az örömszemmel tették, amely a jövõbe látva meg van gyõzõdve arról, hogy pár tucat gyermek zenéhez, barátsághoz, értékhez juttatása tíz napig ma talán még csak láthatatlan pont, évek múltán azonban emberi sorsokat, életpályákat, karriereket, a jövõ nemzedékét meghatározó örök élménnyé kerekedik.

Résztvevõ kórusok:

Bányai Júlia Ének-Zenei Általános Iskola Debrecen (Kicsinyek és Nagy Kórus)
Ádám Jen? Ének-Zenei Általános Iskola Budapest
Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Kaposvár
Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola
Csokonai Vitéz Mihály Gyakorló Általános Iskola Kaposvár
Jálics Ernõ Általános Iskola Kadarkút

Szólamvezetõk:
 

Alpáriné Baranyai Rita
Deli Gabriella
Dr Kerekesné Pytel Anna
Kartaliné Vincze Mária
Ludmány Géza
Oroszlán Mária
Pécsiné Hauk Erika
Stammler Edit
Szalay Katalin