| |
 |
 |
Iskolánkban
már évtizedes hagyományai vannak az emelt szintű zenei képzésnek.
Kórusainkban
éneklő tanulóink rendszeresen vesznek részt iskolánk és
városunk rendezvényein, országjárással egybekötött
hazai fellépéseken és külföldi szerepléseken.
|
 |
 |
A
néptáncot kedvelők a Somogyi Aprók néptánc csoport tagjaiként juthatnak
el hazánk szép vidékeire és más országokba. |
A
fúvós kamarazenekarunk állandó részese az iskola és a város kulturális
életének. Tagjai örökre szóló élményeket szereznek a közös
zenélés örömeiből. |

|
Iskolánkban számítástechnikai ismeretek megszerzésére, angol
és német nyelv
tanulására, úszás tanulásra, korcsolyázásra, röplabda és labdarúgó
edzéseken való részvételre, sokféle szakköri tevékenységre nyílik
lehetőség.

|
Évfolyamonként
három osztályt indítunk, melyből kettőben, a "B" és "C" jelűekben
emelt
szintű
zenei képzés folyik. Ennek keretében tanulóink megismerik a szolfézs
alapjait, a
furulya használatát és 3. osztálytól részt vesznek a kiskórus
munkájában. Lehetőségük nyílik hazai és külföldi szereplésekre,
utazásokra, táborozásra.
|

|
Tanítóink,
tanáraink szülői értekezleteken, havi fogadóórákon és előzetes
bejelentkezés
alapján szívesen állnak a családok rendelkezésére.
Számunkra
minden gyermek érték, őrizzük és fejlesztjük a ránk bízott értékeket!
|